Csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány
A vártnál jelentősebben csökkent a szeptemberi amerikai külkereskedelmi hiány az előző hónaphoz képest elsősorban az import mérséklődésére - közölte szerdán az ország kereskedelmi minisztériuma.
A vártnál jelentősebben csökkent a szeptemberi amerikai külkereskedelmi hiány az előző hónaphoz képest elsősorban az import mérséklődésére - közölte szerdán az ország kereskedelmi minisztériuma.
Romániában a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek júniusban, és 5,86 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban, jelentette a román statisztikai hivatal pénteken. Májusban 5,95 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció.
Románia első negyedévi hazai összterméke 6,2 százalékkal csökkent éves összevetésben végleges adat szerint. A román statisztikai hivatal előzetes adata még nagyobb, 6,4 százalékos visszaesésről szólt. A tavalyi utolsó három hónapban a hazai össztermék 2,9 százalékkal nőtt éves szinten.
A külkereskedelmi mérleg az év első hónapjában 194 millió euró (46,7 milliárd forint) passzívumot mutatott, míg egy évvel korábban 93,3 millió euró (22,4 milliárd forint) volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hat éve a legalacsonyabb szintre csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány januárban: 36 milliárd dollárra, ami 9,7 százalékos csökkenés decemberhez képest, és 2002 október óta a legalacsonyabb deficit.
Meglepetésre hiánnyal zárt februárban a kínai külkereskedelem, ráadásul a 7,3 milliárd dolláros deficit hét éve a legnagyobb havi hiány. Utoljára tavaly márciusban volt deficites a kínai külkereskedelem.
Deficittel zárta az augusztusi külkereskedelmet az eurózóna, mivel az export jóval nagyobb mértékben csökkent, mint az import – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Svédország külkereskedelmi egyenlegében hiány alakult ki augusztusban, ilyen az elmúlt 16 évben először fordult elő – közölte az ország statisztikai hivatala hétfőn.
Kínának márciusban minden bizonnyal hiánya keletkezett külkereskedelmében, az import gyors növekedése miatt. Ezt az előzetes becslést közölvén pénteken Pekingben, Csen Dzsi-an kereskedelmi miniszterhelyettes arra is emlékeztetett, hogy Kínának utoljára 2004 áprilisában volt kereskedelmi hiánya.
Az amerikai külkereskedelmi hiány a vártnál nagyobb lett novemberben, tíz hónapja a legmagasabb szintre nőtt az import bővülésére – közölte a kereskedelmi minisztérium kedden.
A szakértők szerint minimálisan csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány novemberben az előző hónaphoz képest. Az erről szóló adatot ma 14.30-kor ismerteti az amerikai kereskedelmi minisztérium.
Lengyelország idei első nyolc havi külkereskedelmi hiánya 5,9 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 16,76 milliárd euróról - közölte a lengyel statisztikai hivatal hétfőn, nem végleges adatok alapján.
Több mint 55 százalékkal csökkent Románia külkereskedelmi hiánya az idei év első félévében a tavalyi hasonló időszakhoz képest.